Gyerekek és szülők a digitális világban

04. 18.
Szerző: 
Címkék: 

Nekünk – annak a szülőgenerációnak, akik az interneten levelezünk, dolgozunk, informálódunk, tartunk kapcsolatot a barátainkkal, intézzük pénzügyeinket – már nem az a kérdés, hogy áldás-e vagy átok gyerekeink számára a képernyő. Hiszen digitális világban élünk, ahol a mindennapi élet elengedhetetlen része az IKT-eszközök (Információs és Kommunikációs Technikai eszközök, pl. tévé, számítógép, internet, okostelefon stb.) használata. Inkább az a kérdésünk, hogy megértjük-e, tudjuk-e terelgetni már a digitális univerzumba született gyerekeinket, miközben mi – akárhogy igyekszünk is – levetkőzhetetlen akcentussal élünk a webkettő (web 2.0) mai világában.

Mi még emlékszünk arra, hogy volt élet mobiltelefon nélkül, viszont a gyerekeink nem értik, hogyan lehetett „annak idején” okostelefon híján életben maradni. A mai nagyszülők emlékeznek arra is, hogy hétfőnként nem volt adás a tévében, nekünk természetes, hogy több száz tévécsatorna sugároz napi 24 órában. A mai dédszülőknek pedig nemhogy IKT-eszközeik nem voltak, de még mosógépük sem. Az elmúlt 80-90 év civilizációs eszközei rohamos mértékben formálták át a világot, a ’90-es évek digitális robbanása a technológiák és a média világában pedig újabb szocializációs közeggé nőtte ki magát. És itt már mi is csak bevándorlók vagyunk bennszülött gyerekeink mellett…

Képekből szőtt ernyő gyerekeink felett

A világon a fejlődést nem lehet megállítani, ez nyilvánvaló. Azonban nem lehet nem észrevenni a digitális kultúra túlkapásainak a gyerekeinkre gyakorolt veszélyes következményeit. Nem lehet megoldás a 2-3 éves gyerekek kezébe nyomni a tabletet, ahogy annak sincs reális esélye, hogy kitiltsuk a tévét és az internetet a gyerekeink életéből. A megoldás most is valahol az aranyosan csillogó középúton található.

Mindenekelőtt tudatosítanunk kell magunkban, hogy gyerekeink először rajtunk keresztül találkoznak az IKT-eszközökkel, a mi eszközhasználatunk lesz számukra a minta. Ezért elsősorban a mi felelősségünk, hogy mire mennyit és hogyan használják gyerekeink a médiát. Ugyanakkor nem árt figyelembe vennünk, hogyan működik a gyermeki befogadás és az élmények feldolgozása.

Médiafogyasztás 3 éves kor alatt

A 0–3 éves kicsiknek még nem elég fejlett a mozgáskoordinációjuk, hogy tabletet nyomkodjanak – szerencsére! –, ezért ők a tévénéző médiafogyasztók. Hihetetlen, de a felmérések alapján (amelyeket Nagy Krisztina és Vadász Piroska idéz) már a csecsemők is aktív tévébámulók, ugyanis sok családban teszik le a legkisebbeket a villódzó képernyő elé. A tévén edzett babák 4-5 hónapos koruktól figyelnek a képernyőről áradó mozgásra, hangokra és színekre, 10-11 hónapos korukra „beszélgetni” kezdenek a mágikus dobozzal, és a belőle megszólaló ritmusra mozognak is. Kétéves korukra pedig már beszélnek is kedvenc médiafiguráikról. És bár a távirányítót nagyon hamar megtanulják használni, a tévét, mint tárgyat csak 3 éves koruk után kezdik megérteni.

Mit ért meg a 3 év alatti gyerek a mozgóképekből?

Kizárólag különálló képeket, valamint a legrövidebb, legegyszerűbb történetelemeket csak akkor, ha a saját tapasztalataival össze tudja vetni.

Mit gondolsz, mikor fejlődik jobban a babád, ha a már nálunk is megjelenő, kifejezetten a legkisebbeknek gyártott médiatartalmakkal „képzed”, vagy ha az apja egyszerűen a magasba emeli, és berregve, nevetve repülőzteti a kicsit? Akármilyen meglepő, de a repülőzéssel többre megyünk! Méghozzá azért, mert a csecsemők agyi fejlődéséhez a szülővel való aktív és intenzív kommunikáció a legszükségesebb. Neurobiológiai kutatások alapján tudjuk, hogy az emberi agy az első életévekben hatalmas fejlődésen megy keresztül: ilyenkor történik a legnagyobb arányú térfogat-növekedés és struktúrasűrűsödés, vagyis komplex hálózatokká rendeződnek az idegsejtkapcsolatok. Minél sokszínűbb ingereket kap a kicsi, annál komplexebb struktúrák jönnek létre az agyában. De vigyázat! Az ingerek csakis a személyes kapcsolatokon keresztül struktúraépítők; nincs az az IKT-eszköz, amelyik képes ugyanezt elérni. Előbbi példáinknál maradva: a tévénézés vizuális és auditív ingere – érzelmi (!) kapcsolat híján – nem fejleszti a gyereket, míg a kicsi repülőztetése auditív, mozgásos, érintési, egyensúly-stimuláló és vizuális élmény egyszerre, ráadásul személyes interakcióban. Ennek az eredménye, hogy komplex agyi struktúrák épülnek ki a baba agyában.

A korai intenzív tévézés a csecsemők agyának idegsejt-kapcsolódásait nehezíti, ez pedig az iskolai tanulási nehézségek melegágya.

Ovisok a képernyő előtt

A 3–6 évesek médiafogyasztásánál is ugyanaz a szabály, mint a legkisebbeknél: figyelembe kell venni a gyermeki gondolkodás és élményfeldolgozás a miénkétől eltérő módját. Az ovisok – de még a kisiskolások is – konkrét képi szimbólumokban gondolkoznak, fogalmi gondolkodásra képtelenek. Azaz nem tudnak különbséget tenni a lehetséges és a lehetetlen között, sőt a fizikai törvényszerűségeket sem érzik egyértelműnek (hiszen nincs is róla tapasztalatuk). Az ovisok számára a képernyőn látottak sokszor magát a valóságot jelentik (azt képzelik, a mesehősök bent laknak a tévében vagy a számítógépben). Még nem értik a médiában használt gyors vágási technikákat (akit nem látnak a képernyőn, szerintük az eltűnt), sőt a gyors beszédet sem. Csak a 7–9 éves korú gyerek kezdi megérteni, hogy a képernyő világa kitalált világ, és nem valóságos. Ennek ellenére az ovisok napi 2-3 órát is eltöltenek tévébámulással, sőt játszanak is a tabletjükön.

A gyerek találkozása a felnőtt-médiatartalommal azért veszélyes, mert nem tudja elválasztani a valóságot a virtualitástól – mondjuk, a híradó vagy egy számítógépes játék előtt ülve –, és a médiatartalmakból csak töredéktartalmakat képes felfogni, az összefüggéseket nem. Például csak az ijesztő jeleneteket érzi át, az egész tartalmat nem érti.

Tudatos médiafogyasztóvá nevelés

Bár mi csak bevándorlók vagyunk a digitális világban, a gyerekeink mégis a mi mintáinkon keresztül válnak médiafogyasztókká. Ezért fontos a tudatos médiafogyasztóvá nevelést már a családban elkezdeni. Jó, ha a szülő választ olyan médiatartalmat a gyerekének, amely igazodik életkori sajátosságaihoz, a képernyő elé ül vele, hogy együtt nézzék meg a kiválasztott tartalmat, majd beszélgetnek is a látottakról. Az a legszerencsésebb, ha a képernyő előtt töltött időt korlátozzák, és az IKT-eszközök használata csak egy a számtalan programlehetőség közül (nem az egyedüli, és nem a bébiszitter szerepét tölti be).

Az IKT-eszközök szellemi táplálékot közvetíthetnek, „de – akárcsak a valódi táplálék esetében – a túlzott fogyasztás vagy a silány minőség könnyen ártalmassá válhat. Az gyerek, aki a rossz minőségből nagy mennyiséget fogyaszt, lassan mind testileg, mind szellemileg elformátlanodik…” (Ranschburg Jenő)